A legjobb karácsonyi ajándék gyerekeknek

A legjobb karácsonyi ajándék gyerekeknek

A decemberi hónap tiszta őrültek háza. A boltok tele vannak, a futárszolgálat leterhelt, s az ötletekből is kezdünk kifogyni. Jön a karácsony s mi mindennél jobban szeretnénk gyermekünknek megadni azt, aminek majd a legjobban fog örülni. Nehéz megtalálni az egyensúlyt az között, hogy a gyerek olyan ajándékot kapjon, amire vágyik, de olyat is, amire szüksége van. Ugyanis zoknira, nadrágra, kabátra mindig szüksége van a gyereknek, azonban nem meglepő, ha csalódott lesz, hogyha más nincs a fa alatt.

Ebben a cikkben elhoztunk nektek pár ötletet, mivel lephetitek meg gyermekeiteket korosztálytól függően. Tudjuk, az évek múltával egyre nehezebb valami eredetivel elő állni, ezért reméljük, hogy ötleteinkkel segíthetünk picit.

A kisbabák ajándékán nem kell sokat agyalni, eléggé valószínűtlen, hogy emlékezni fog az első karácsonyára. Egy aranyos kis csörgővel vagy cumival azonban meglephetjük a babákat is, az mindig örömet okoz. Egy gyereksátor hasznos választás lehet a gyerek és persze a szülő számára egyaránt. Ezen kívül pedig jó lesz majd később visszaemlékezni, hogy ezeket a dolgokat kapta a gyermek első karácsonyára.

1-4 éves korig: az egy és négyéves kor közötti gyermekek már vágynak a játékokra, a ruhákat azonban kevésbé értékelik. Érdemes ezért játékokkal meglepni őket, viszont fontos, hogy ne árasszuk el őket sok felesleges kacattal. Az ilyen korú gyermekeket általában jobban érdekli az ajándék csomagolása, mint maga az ajándék. Ráadásul karácsonykor így is túl sok inger éri őket, és nem fogják igazán értékelni egyik játékot sem. Kisfiadat lepd meg például egy színes, zenélő játékautóval, kislányodat egy cuki kis beszélő babával, vagy a kedvenc karakterét ábrázoló színes gyerekszőnyeggel.Tökéletes választás a gyerekszobaberendezés is, például hatalmas örömet okozhat egy kreatív gyermekágy.

5-8 éves korosztály: az ilyen korú gyerekeknek már kezd kialakulni a saját, egyedi személyiségük. Ennek alapján kell ajándékot is választani. Például, ha a gyerek imádja a Pókembert, vásárolhatsz neki pókemberes ruhákat. Ez hasznos és egyben örömmel fogja majd viselni. Ideális ajándék az ilyen korú gyerekeknek a ceruza, zsírkréta készlet is, esetleg színezők, munkafüzetek. Ezek a dolgok játékosan fejlesztik a gyermek kreativitását. Ez tökéletes időszak az első modern bicikli vásárlására is. Az 5-6 éves gyerek menőnek érzi majd magát egy babzsákfoteltől, és lázba hozza a kinti vagy benti hinta is.

A 9-12 éves gyerekek általában arra vágynak leginkább, amit az osztálytársaiknál, barátaiknál látnak. Az ilyen korú gyerekek már bolondulnak a különböző kütyükért, s gyakran vágynak az újabbnál újabb darabokra. Azt persze a szülő saját belátása szerint kell, hogy eldöntse, elég idős e már a gyerek az ilyen eszközök használatához. Jó ajándéktippnek számít az íróasztal is, amit a tanulásnál értékelni fog majd a gyerek, de esetleg vehetünk neki karácsonyra egy egész új bútorszettet is.

12-15 éves korban jön el az az idő, amikor általában már régóta tudják, hogy nem a télapó hozza az ajándékokat, s így a szülőnek is könnyebb dolga van. A gyerek kerek-perec megmondja, hogy mi az, amire vágyik, s neki csak annyi a dolga, hogy megveszi azt. Ha szeretnénk valami olyat is adni a gyermeknek, amire nem számít, válasszunk a hobbija, érdeklődési köre alapján. Ha táncol, egy új balerina cipővel lepd meg, ha focizik, jól jön egy pár új torna cucc. Ha szereti a számítógépes játékokat, lepd meg egy új, kényelmes gamer székkel. Tökéletes ajándék fiúknak és lányoknak egyaránt.

A lehetőségek sora szinte határtalan, viszont ne felejtsük el, hogy a karácsony akkor a legszebb, ha mindenki boldog és együtt van a család. A többi csak ráadás.

0 0 votes
Article Rating