Bőrbútor választott

Bőrbútor választott?

Íme pár jótanács, hogyan őrizze meg szépségét a lehető legtovább

Egy bőrkanapé vagy egy ágy gyönyörű, domináns bútordarab. Hogy sokáig az is maradjon, megfelelően kell róla gondoskodni. A bőr egy csodás természetes anyag, amely a kényelmen felül kellemes, alkalmazkodóképes, de megvannak a maga igényei is. Amíg egyrészt különösen ellenálló, tény, hogy amire érzékeny, azt nem viseli túl jól.

Elhelyezés

Biztosan már előre kitaláltuk a drágaságunk helyét. Ha azonban bőr mellett döntöttünk, jól gondoljuk végig az elhelyezést további tényezők alapján is. A bőr ugyanis optimális feltételeket igényel, ami a fényt, a hőt és a levegő nedvességtartalmát érinti. Mivel természetes anyagról van szó, a túlzott meleg kiszáríthatja, így a bőrön könnyedén keletkezhetnek repedések és egyéb sérülések. A bőrülőgarnitúrák és ágyak hátránya, hogy nem tehetjük közel őket hőforráshoz, mint például egy radiátor, kandalló, kályha és így tovább.

Sőt, nedves közegben sem érzi extra komfortosan magát. Könnyedén megduzzadhat, a lecsapódó víz pedig foltokat hagyhat rajta. Ráadásul még penészesedni is elkezdhet. Éppen ezért jó egy olyan helyiség, ahol a bőr elem jól szellőzik majd és ne tegyük olyan helyre sem, ahol alapvetően emelkedett nedvességtartalom fordul elő, mint egy fürdőszobában vagy teraszon.

A bőrülőgarnitúrának nem tesz jót a közvetlen napfény sem. Viszonylag gyorsan képes emiatt megváltoztatni az árnyalatát, és ha esetleg az érintett rész újra és újra felforrósodik, kiszáradhat és a bőr szétrepedhet. Éppen ezért igyekezzünk megakadályozni, hogy a bőrt közvetlen napfény érje. Ha ez nem lehetséges, és a bútor az ablak közvetlen közelében helyezkedik el, igyekezzünk a közvetlen napsugarakat legalább egy redőnnyel vagy függönnyel tompítani.

Elhelyezés

Gondoskodás

A bőrbútor viszonylag igénytelen a gondoskodásra. A mindennapi körülmények esetében elég csak letörölni róla a port és esetleg egy enyhén nedves ronggyal átszaladni rajta, és már kész is. Ügyelnünk kell azonban a nagyobb szennyeződésekre, mivel a bőrön nem szép „hegeket“ hagyhatnak. Éppen ezért a bőrt időnként impregnálószerrel is jó letisztítani, ideális esetben legalább évente egyszer.

Az impregnálásra egyértelműen olyan készítményt használjunk, ami erre a legjobb és leginkább ajánlott az üzletből. Olcsó termékek is elérhetőek a hagyományos üzletekben, ám ezek képesek több kárt okozni, mint hasznot. A bőrbútort ne rakjuk tele meleg és nedves tárgyakkal, újságokat, magazinokat és egyéb olyan anyagokat se helyezzünk rá, melyek színükkel károsíthatják azt… Egy bőrkanapénál különösen figyeljünk a színes szövetekre is – farmer, vagy más színes ruha a kanapét nem túl előnyös módon megjelölheti és ezt viszonylag nehéz dolgunk lesz eltávolítani.

A mechanikus sérülés elől a bőrt finom szövettel is megvédhetjük. Ha a bőrbútor nem is igényel különféle takarókat, ám időről időre „nagyobb terhelés“ vár a kanapéra, például több vendég egy nyári napon, mégis ajánlott a használata. A bőr kiülését, kinyúlását igyekezzünk megelőzni kiegyenlített terheléssel.

Gondoskodás

Tisztítás

A bőr összekoszolódása esetén igyekezzünk a szennyeződést minél hamarabb eltávolítani, hogy az ne tudjon rendesen beivódni. Még a tiszta víz is, ha azonnal nincs letörölve, nem szép megfakult foltot hagyhat. A szennyeződést langyos vízzel és finom mozdulatokkal távolítsuk el, azután szárítsuk meg. Ha a szennyeződés romlik, mindig csak a javasolt készítményekre hagyatkozzunk és azokat is csak óvatosan alkalmazzuk, hogy a bőrt ne dörzsöljük ki. A klasszikus ecet-só-szódabikarbóna recept ennél abszolút nem ajánlott. Abban az esetben, ha a szennyeződés terjedelmesebb és nem sikerül finoman azt eltávolítani, inkább forduljunk szakemberhez – legjobb egy szakosodott eladóhoz. Mégiscsak olcsóbbra jön ki a tisztítás és a tanácsadás, mint egy új kanapé.

Tisztítás

TEMPO tipp: Az impregnáló- és a tisztítószereket még használat előtt próbáljuk ki a bútor egy véletlenszerű részén, legjobb a hátsó oldalán. Mégiscsak a bőr egy természetes anyag, ezért bizonyos reakciók nehezebben láthatóak előre, hiszen még a javasolt készítmény is reagálhat kedvezőtlenül.

0 0 votes
Article Rating