Hogyan kezdjünk hozzá a kovászoláshoz?

Hogyan kezdjünk hozzá a kovászoláshoz?

Egyáltalán nem bonyolult!

Kovászos kenyeret sütünk? Nem akaródzik. Sokáig tart. Ilyen dolgokra nincs időm. Nekem úgyse sikerülne. Ezek a leggyakoribb válaszok, ha valakinek bevalljuk, hogy otthon magunk sütjük a kenyeret. Mitől keletkezett a fáma, hogy a kovászolás kész tudomány, időigényes és saját kenyeret sütni az egész napunkat elveszi? Aki nem próbálta, nem értheti.

Az egyszerű kenyér, amilyet otthon még a nagymamánk sütött, csupán lisztből, vízből és sóból állt. Fokozatosan aztán különböző fűszerek kerültek bele, növények, magok, és később iparilag kezdték sütni, nem hiányoztak az additív- és tartósítószerek, a gyorsító emulziók sem. És teljesen feleslegesen! Egy tisztességes kovászos kenyér ugyanis csak egyszerűen nem penészesedik meg. Nincs miért. Tele van jótékony baktériumokkal és később inkább kővé keményedik, mintsem hogy penészesedni kezdjen (helyes elkészítés és megfelelő tárolás mellett).

Próbáljunk meg valódi kovászos kenyeret venni és vászontasakba tenni. Akár egy hetet is kibír. Elég csak kicsit benedvesíteni, felmelegíteni a sütőben és már vidáman fogyaszthatjuk is. Ha valami hasonlót készítenénk, mint a mai “szupermarketek” kenyerei, valószínűleg megpenészesedne vagy kellemetlen módon bebüdösödne és így tovább.

A kovászolás során pontosan tudjuk, mi mindent teszünk a kenyérbe. Éppen ezért különösen jó a kisgyermekek számára is. Nem kell attól félni, hogy a friss (kihűlt) kenyértől fájni fog a hasuk. A kovász teljes mértékben máshogy viselkedik, mint a pékség élesztője.

A kovászolás nem időigényes, de tervezésre szükség lesz. Ha péntek estére akarjuk a kenyeret megsütni, akkor az előkészületeket már csütörtök este meg kell kezdeni, ha szombat reggelre akarnánk, akkor péntek reggel kezdjük és így tovább… A pontos eljárást és arányokat internetes oldalok százain megtalálhatjuk. Elkezdhetünk olyan kovászból sütni, amelyet neten rendelünk, vagy egészséges üzletben is megvásárolhatjuk, akár valakitől a környezetünkben is beszerezhetjük, de szintén telepíthetünk saját kovászt is és elkezdhetjük teljesen a nulláról – gondoljunk azonban arra, hogy az első sikertelenség még nem szabad, hogy eltántorítson. Az első kovászos kenyér saját kovászból ugyanis nem mindig sikerül – a kovász még nem elég erős hozzá. Minden egyes további kenyér ugyanabból a kovászból már jobb, jobb és jobb lesz… Bizonyos kovászokról az emberek akár generációkon át gondoskodnak.

A kovászolás nem időigényes, de tervezésre szükség lesz.

Saját kovászt szeretnénk kialakítani?

Csupán rozsliszt, víz és egy befőttes üveg kell hozzá. A pohárba szórjunk 2 kanál lisztet, adjunk hozzá 2 kanál vizet és alaposan keverjük el. Tároljuk a konyhapulton csupán egy kistányérral lefedve. A második és harmadik napon mindig adjunk hozzá egy újabb kanál lisztet, vizet és ismét keverjük össze. A negyedik napon egy kanállal vegyünk ki belőle és dobjuk ki, majd adjunk hozzá egy újabb kanál lisztet és vizet. Az eljárást a negyedik naptól kezdve minden másnap ismételjük meg kábé egy héten át. Ez alatt az idő alatt már érezni kellene a finom, savanykás, kenyér illatát és látni a keverékben a kisebb buborékokat – a kovász ugyanis életre kel. Most jöhetnek a google receptek, ahonnan kiválaszthatjuk a “saját” kovászos kenyerünket.

Fokozatosan hozunk majd az oldalon újabb és újabb házi recepteket kovászos süteményekre, kalácsokra, továbbá olyan tippeket is, hogyan gondoskodjunk a kovászról úgy, hogy az élettel teli legyen. Kövessen bennünket a Facebookon!

Saját kovászt szeretnénk kialakítani?

0 0 votes
Article Rating