Hogyan növeljük optikailag a fürdőszobát

Hogyan növeljük optikailag a fürdőszobát

Az alábbi négy tipp, biztosan segít

A fürdőszoba az a hely, ahol a napot elkezdjük és ugyanott fejezzük is be. A benne töltött idő lényegesen rányomja bélyegét a hangulatunkra – mosollyal kezdjük-e a reggelt, vagy a rosszkedvünket egész nap vonszoljuk majd magunk után. A fürdőszobában a legkellemesebben kellene éreznünk magunkat és az intim pillanatokat a szomorúság érzete nélkül megélni. Íme, összegyűjtöttünk négy olyan tippet, ami segít a porcelán királyságnak, hogy optikailag és reálisan is megnövekedjen. Hol is kezdjük?

Tegyük fényessé a tükröket és az üveget

Nem szó szerint, habár a lámpa vagy az égő a tükör körül segít kellemes légkört kialakítani és optikailag is nagyítani a helyiséget. Ebben az esetben azonban a tisztaságukra gondolunk – a tiszta ablakon keresztül jobban átszűrődik a fény, a zuhanyzó üvegét megszabadítva a vízkőtől pedig a fürdő mélyebbnek és otthonosabbnak fog hatni.

A fürdőszoba ablakán redőny vagy függöny van? Próbáljuk meg végiggondolni, hogy tejüvegre cseréljük azt, ami által a tér sokkal inkább napsütötte lesz. Ne feledkezzünk meg a talajról és a csempéről sem. Ha csillogó felületünk van, a fény visszaverődik és olyan benyomást kelt, mintha a fürdő tágasabb lenne.

Megfelelő bútormélység

Új bútor vásárlásán gondolkodunk a fürdőszobába? Eljött a megfelelő idő, mivelhogy az alkalmas mélység kiválasztásával néhány plusz centimétert nyerhetünk. Gyakran találkozunk 60 cm-es vagy még annál is nagyobb mélységű szekrényekkel, pedig ezekben csak a higiéniai eszközöket, parfümöket, fogkeféket, tusfürdőket tervezzük tárolni, és ezekből amúgy is feleslegesen sok van? Mi történne, ha a tükör alatti szekrény a mosdóval csak 20 cm mély lenne, a zuhanyzó melletti polc pedig például 40 cm? Ezzel kevesebbet vágnánk le a térből, mégsem veszítenénk a bútor funkciójából.

Megfelelő bútormélység

Ne hagyjuk, hogy a dolgok a térbe avatkozzanak

Minél több apróság van a fürdőben, ami szabad szemmel látható, annál inkább úgy néz ki a tér, mintha túlzsúfolt lenne. Pohár a fogkeféknek és fogkrém a mosdó mellett, a polcon előhagyott krémek és samponok, a tegnapi ruha a szekrényen, gyerekjátékok a kádban. Használjuk ki a rakodóteret és rejtsük el ezeket az apróságokat a világ színe elől. Egyszeriben nem fogja semmi olyan ellepni a teret, ami nem tartozik oda és a fürdőszoba a zavaró elemek nélkül tisztábbnak és minimalistábbnak is fog tűnni.

Mondjunk nemet a kilépőszőnyegre és a függönyre

Habár praktikus a zuhanyzó, vagy a kád melletti szőnyeg, a fürdőszoba terének azonban nem kedvez, egyúttal optikailag is kicsinyíti azt – úgymond akadályt képez. Ne féljünk megszabadulni tőle. Esetleg cseréljük le egy kevésbé zavaró verzióra, mint egy fából készült kilépő, ami kellemes dekorációs elemként is hathat, és még a helyiséget is felélénkíti.

Ugyanez vonatkozik a zuhanyzó vagy a kád melletti függönyre is: megosztja a teret és gátat szab, ezzel a fürdőszobát több apró részre bontja. Ideális esetben helyettesítsük ezt üvegfallal, de számoljunk azzal, hogy erre a megoldásra ráfizetünk. Viszonylag hatékonyabb és persze köztes megoldás is ez az áttetsző fal, mely a fürdőszobából újra egy egészet alakít ki.

0 0 votes
Article Rating