Hogyan olvassunk a kicsiknek? Kalauz 1-től 3 éves korig

Hogyan olvassunk a kicsiknek?

Kalauz 1-től 3 éves korig

Szó szerint csodálatos, milyen gyorsan fejlődik a nyelv és a beszéd a gyerekek három éves koráig. Hogyan tudunk nekik segíteni, hogy a szókincsüket a helyes olvasás által bővítsük?

Egy éves kortól már észrevehetjük a gyermekeken, hogy nagyon jól értenek minket, ha beszélünk hozzájuk. Ha megfigyeljük, még akkor is, amikor épp nem is beszélgetünk velük, csak említjük a nevüket vagy a kedvenc holmijukat vagy cselekedetüket. A gyerekek ebben az időszakban figyelnek, hallgatnak és tanulnak a legintenzívebben. Éppen a könyvek segítségével tudunk nekik segíteni abban, hogy szélesítsük a szókincsüket, fejlesszük a képzelőerejüket és nem utolsó sorban a könyvek iránti szeretetre és tiszteletre tanítsuk őket. Többnyire a könyvek közös olvasásával tölthetünk együtt kellemes időt, amit a gyerekek nagyon intenzíven átéreznek. A gyermekeknek ezáltal fejezzük ki a szeretetet, a jókedvet és a megértést – és ez a legfontosabb. Hogyan olvassunk a gyermekeknek helyesen?

Egy éves kortól már észrevehetjük a gyermekeken


Hogyan olvassunk a legkisebbeknek: 12 – 18 hónapos korban

Ebben az időszakban a gyermek ügyesen megtanul lapozni a könyvecskében, észreveszi főleg a képeket, melyek egyre jobban érdeklik őt.

  • Igyekezzünk olyan könyvecskéket választani, amelyek reális ábrákat tartalmaznak dolgokról, emberekről, állatokról.
  • Nevezzük meg azokat, amelyek a legjobban érdeklik a gyermeket: cselekvésekről, dolgokról, állatokról.
  • Használjunk hangulatfestő szavakat: állathangokat, eszközök és járművek hangjait.
  • Tegyünk fel egyszerű kérdéseket, például: Hol van? Ki ő? Mi az? Ki ette meg az almát?…
12 – 18 hónapos korban


Hogyan olvassunk a legkisebbeknek: 18 hónapostól – 3 éves korig

Idővel a gyermek elkezd örülni a történeteknek, amelyeket mesélünk neki akár a képek alapján, vagy attól függően, ahogyan azokat felolvassuk. A gyermek szereti az ismétlést és lehetséges, hogy ugyanazt a mesét szeretné hallani újra és újra. Minden egyes változást észrevesz benne, úgyhogy egyszerű történeteket találjunk ki, amit meg is jegyzünk.

A beszéd fejlődésében nagy jelentősége van a mondókáknak. A gyerekek szeretik a ritmust és lassacskán megtanulnak általa új szavakat is.

  • Hagyjuk a gyermeknek, hogy ő válasszon könyvecskét, amit együtt fogunk velük olvasni.
  • Alkalmazkodjunk hozzá, ne ragaszkodjunk egy történethez, ha már nem akarja.
  • Támogassuk őt, hogy aktívan bekapcsolódjon az olvasásba a képek által.
  • Ha olvasunk, kövessük a szöveget az ujjunkkal. Így a gyerek megérti, hogy jobbról balra írunk és minden betűnek meg van a maga hangzása és értelme.
  • Iratkozzunk be könyvtárba és végezzük a látogatásokat rituálészerűen.

0 0 votes
Article Rating