hogy legyen véleményünk

Lassítson le, keresse a jót, élvezze a nyugalmat

Rombolja le azt az öt mítoszt, amelyek rontják az életét

Még a kis változások is jelentős javulást eredményezhetnek az életben. Ha érdeke, hogy előbre juttassa önmgát, a környékét, a társadalmat, tartson velünk, hogy elszabaduljunk az öt mítoszból.

 

 

Mindent azonnal

A széles körűen használt ASAP szó azt jelenti, hogy „lehető legrövidebb időn belül” vagyis a „lehető leghamarabb” kifejezést fejezi ki. A szlovákok feldobták és tökéletesítették ezt, és szeretik is használni: a „Tegnap már túl késő volt.” Ilyen szavakkal kapunk e-maileket, SMS üzeneteket, vagy akár a saját facebook profilunkra szóló munkajelentéseket is. Nyugodtan még este fél tízkor is. Ennek köszönhetően állandó stresszhelyzetben vagyunk, hajszolnak a feletteseink, barátaink, gyermekeink, mindenkinek mindent azonnal akar és így összpontosít a gyorsaságra de a minőségre kevésbé, ha egyáltalán. Így hát Homo ASAPiensévé válunk. Ne hagyja magát ebbe belehúzni, amikor valamit csinál, először is és legfőképp a minőséget, az eredményszintet és megfelelő ütemet válassza, és ne azt, amit valaki más követel. Ha ezt az utat járja, akkor a munkája is, de leginkább az élete minőségibb lessz. Egy kicsit lelassítani, és élvezetesebbé tenni életet az egész emberiségnek segítene.

Mindent azonnal

 

 

A tendenciák a legfontosabbak

Minden percben megjelenik a trendek listája – ruházat, autók, telefonok, alkalmazások, étkezés, bármi. A sztárpk az Instgramon, a márkák, az életmód magazinok hírei azt mondják, mit kell viselnünk, mit kell vásárolnunk, hogyan kell viselkednünk. Mert ha nem, akkor nem leszünk divatosak. És aki nem trendi, azon keresztül kell néznünk. Hová tűnt a saját útunk, saját stílusunk, saját véleményünk, saját egyéniségünk megértése. Próbáljunk értékelni több embert, akik úgy döntöttek, hogy ez ellen küzdenek és az áramlással szembe száltak nemcsak azért, hogy „ellene” legyenek valaminek, hanem azért, mert úgy érzik. Próbáljunk mi is dolgokat csinálni azért, mert úgy érzzük, és nem azért, mert divatosak. Legyen Önmaga, ez a legjobb recept a boldogsághoz.

A tendenciák a legfontosabbak

 

 

Muszály kritikusnak lennünk

Ma a társadalom osztott úgy, mint soha nem volt. Ez annak a ténynek az érdeme, hogy a mások iránti érdeklődésünket csak is a rossz tulajdonságaikra fordítjuk – ő rendetlen, ő a múltkor csunyán nézett rám, ő jobb márkát cigarettázik mint én. De a jó tulajdonosságukat, és azt ami összekötne minket, figyelmen kívül hagyjuk. Ha másképpen kezelnénk ezt, fordítva, hogy az emberekben főleg a jót keresnénk, akkor létrehoznánk egy barátságosabb légkört az irodában, a szomszédok között, a városban és a társadalomban. Senki sem tökéletes, ezért miért kell figyelmeztetni a hibákra csak is azért, hogy legyen rájuk mutatva? Ha valakit figyelmeztetni akar a hiányra csinálja azért, hogy az illető igyekezzen azokat eltávolítani. Próbáljunk másokra jobban odafigyelni, arra ami össze tartja az embereket és elsősorban a pozítívat látni. Csak akkor tudunk barátságosabb kapcsolatot teremteni, és szükség esetén azt a másikat az adott hibára figyelmeztetni. Hiszen egy barát tanácsa termékenyebb talajra esik, mint attól aki csak bírálja

 

Mindig kell tennünk valamit

Minden oldalról támadnak ránk a különböző ingerek – televízió, telefon, internet, hirdetések, rádió. Mindig van valami tennivaló , akkor miért akarunk magunk lenni? Csak úgy ülni, feküdni és gondolkodni, gondolkodni magunkról, a mai napról, a gyerekekről, a csodálatos pillanatokról, amiben részesültünk. Egyszerűen legyünk önmagunkal és ismerkedjünk erősségeinkel, gyengeségeinkel, és nézzük meg a dolgokat egy másik szögből. Egyedül tölteni az időt nehéz, ha kéznél van egy telefon, amely ma már végtelen szórakoztató forrás. Hagyjuk a másik szobában, feküdjünk le a kanapéra, és hagyjuk, hogy az idő múljon – jöhet egy nagyszerű üzleti ötlet, eszünkbe juthat egy régi jó barát, akit nem látottunk évek óta, és eszünkbe jön, hogyan kedveskedjünk szeretteinknek. Hiszen a legjobb szórakozás forrásunk az agyunk.

Mindig kell tennünk valamit

 

 

Mindenre kell, hogy legyen véleményünk

Az információk minden oldalról áramlanak ránk, ezt a jelenséget információs túlterhelésnek nevezzük. Csak olvassuk el a cikk címét, és máris szakértőjévé válunk a kérdésnek, és bónuszként úgy véljük, hogy véleményünk helyes. Siklunk a felszín felett, de a probléma alapos megértéséhez mélyre kell merülni. A demokrácia lehetőséget adott arra, hogy szabadon fejezzük ki véleményünket, de ez nem jelenti automatikusan azt, hogy mindenre kell. Ha nem értijük, ne féljünk mondani: „Nem tudok erről nyilatkozni, nincs véleményem erről a témáról, további információra van szükségem ahhoz, hogy tudjam, hogyan kell hozzáállni.”

hogy legyen véleményünk

0 0 votes
Article Rating